Pfr. Johannes Kristf

Így éltük meg



Kristóf atya bal oldalt a legszélén (szakállasan)

„Egy nagyon kedves emberre emlékszem, aki igen nyíltan fordult felém és rögtön éreztem valamiféle kapcsolatot. Hihetetlen vidámság és barátságosság lakozott benne és külsőleg nagyon sok emberi erény.

A kutya volt a jelképe. Mindig a magyar juhászkutyával volt úton. És mindig sok embert vonzott magához. Bárhol találkoztam vele, mindig sokan vették körül.“

„Olyan gondtalan, szabad, igazán emberi tudott lenni.“

„Szoros kapcsolatai voltak az emberekkel, egy szív és egy lélek volt.“

„A plébánián dolgozók nagyon kedvelték, mert meglátogatta az embereket lakásaikban, házaikban. Szerették, amikor tanácsokat kért tőlük. Érdekelték a földműveléssel kapcsolatos dolgok, mint például a zöldségek tárolása, stb. Az emberek nem a papot látták benne, ő egy volt közülünk.“

A sokoldalúsága gyakran késést vont maga után: „Csodálkoztam, hogy az emberek mérgelődés nélkül várták. Szerették és mindent megtettek érte – ők is számíthattak rá.“

„Egyszerűen nem tudott nemet mondani. És mikor látogatóba jött, mindig hozott valamit magával: zöldséget, krumplit, bort vagy gyümölcsöt. Üres kézzel sosem jött volna. Ami mélyen megérintett az a nyitottsága, hogy mindig tárt karokkal várt. Mindenki otthonra lelhetett nála.- Mindig készen állt mások számára. Semmilyen áldozat nem volt túl nagy vagy nehéz számára.

„Egy nyitott, modern káplán volt és egy aktív kapus SV Großweikersdorfban. Jazz - miséket is tartott, ami különösen az ifjúságot fogta meg. Gitározott, énekelt és ifjúsági táborokat szervezett. Mindenről lehetett vele beszélgetni. Egyszerűen mindenre kapható volt.“

„A 70-es években én is voltam vele kétszer Magyarországon. Erre még nagyon jól emlékszem. Egyik unokahúga vagy valamilyen közelebbi rokona házasodott és elmentünk vele az esküvőre. Egy háromnapos mulatság volt. Felejthetetlen élmény volt látni, ahogy a magyarok ünnepelni tudnak.“

„Jancsi (becenéven) bárhol megfordult egy Schönstatti – nyomot hagyott maga után. Mindenfelé MTA képeket állított ki.“